Állatkertet üzemeltetni ráfizetés. Vagy mégsem? Ellátogattunk a veresegyházi Medveotthonba, amely magánszemélyektől elkobzott és külföldi állatkertek által „lepasszolt” medvéknek, farkasoknak ad otthont, és az abonyi állat- és szabadidőparkba, amely egyike a kevés, magántulajdonban lévő hazai állatkerteknek.

„Huszonegy barnamedvével indultunk, most közel negyven állatunk van. Igaz, ötöt kölcsönadtunk, egy pedig szombaton elpusztult. Huszonhat farkas (és hat farkaskölyök), két rénszarvas, néhány gólya és őz is él itt” – meséli Kuli Bálint, a veresegyházi Medveotthon igazgatója, miközben körbejárjuk a három és fél hektáros kifutót, ahol a fenyőerdő közelében tavat és 12 mesterséges barlangot is kialakítottak a medvék számára, amelyek hét-nyolc „hibernációt” kerülő egyed kivételével ezekbe húzódnak vissza téli álmot aludni.

Az „otthon” valójában menedék a méltatlanul tartott, magánszemélyektől elkobzott, esetleg hazai vagy külföldi vadasparkok elajándékozásra ítélt ursusai és farkasai számára. Az egyik medvét például Ukrajnából hozták, gazdája medvetáncoltatásból tett szert némi jövedelemre. „Ez az egyetlen állat, amely nem képes beilleszkedni fajtársai közé, sosem vesz részt a játékban” – meséli az igazgató, miközben lecövekelünk a tekintélyes méretű példánnyal szemben. Szerencsére köztünk van a drótkerítés meg a villanypásztor. Mintha megérezné, hogy róla beszélünk – vagy megunja, hogy bámuljuk –, az egykori mutatványos bundás feláll és elcammog. Közelben tanyázó fajtársa nem zavartatja magát, élvezettel bontogatja a mancsai között tartott – ránézésre nyúlnak tűnő –, már nem élő kisemlőst.

Tekintse meg galériánkat! Kattintson! Fotó: Stiller Ákos

Miért éppen Veresegyházon él ez a kolónia? – merül föl a kérdés. A parkot valójában az első huszonegy, Gödöllő környékéről kimentett lakó számára hozták létre. A Mafilmnek forgatott játékfilmekhez rengeteg vadállatot tartott itt egy férfi: medvéken kívül vaddisznót, farkast, tigrist is, ám ellátásukról és elhelyezésükről – amelyet ma már szigorúan szabályoznak –, nem tudott gondoskodni. Az Állatvédelmi Világegyesület (WSPA) és a helyi önkormányzat felkarolta az ügyet, így jött létre a több mint öthektáros, közművesített telken a mai létesítmény, amely 1998-ben nyitotta meg kapuit. Két évvel később véget ért a medvék egyeduralma: átadták a farkasok kifutóját, majd szép sorban megérkezett a többi állat is.

A medvekifutó kerítésére kihelyezett tábla tanúsága szerint egy medve ellátása naponta 4500 forintba kerül. A gondozók két-három naponta traktorral viszik be nekik a táplálékot, amely–- ahogy az otthon vezetője fogalmaz – a kisállattenyésztők „technológiai selejtjéből”, vagyis nyúltelepek, baromfitelepek nevelés közben elhullott, majd hűtőkamrában tárolt egyedeiből, vágóhidakról származó, emberi fogyasztásra nem alkalmas nyesedékekből, cukrászatok, pékségek által küldött péksüteményekből, valamint zöldségekből és gyümölcsökből áll. A medvék táplálékigénye évszakonként változik, téli álmukból felébredve több élelmet vesznek magukhoz, hogy pótolják a leadott kilókat. Ilyenkor – etetésenként – 800-1000 kiló takarmány is elfogy, míg máskor, például tavasszal, a párzási időszakban ennek a fele is elég. Az itt élő medvéket ugyan ivartalanították, vagyis szaporulattól nem kell tartani, néhány pár mégis megtartja a párzási ceremóniát. A kerítés mellett rá is bukkanunk egy nőstényre, amely látványosan – mancsaival hadonászik, miközben úgy fest, mintha ülne – kínálgatja magát. Ezúttal hiába.

Mi a teendőnk, ha találkozunk egy medvével?

Fotó: Stiller Ákos Ne fussunk el, még akkor sem, ha erőnk és lélekjelenlétünk engedné. A medve úgyis gyorsabb nálunk: rövid távon 40-50 km/órára is fel tud gyorsulni. Ne feküdjünk le a földre, a „tettessük halottnak magunkat, és a medve nem fog bántani” – tanács ugyanis kétesélyes. Ha hátra érkezünk, kevés az esélyünk a túlélésre, mivel a medve a lágy részeket keresi, éles karmaival pillanatok alatt felbontja áldozata hasát, hogy kiszedje belső szerveit. Ha hasra fekszünk és a támadás a hátunkra irányul, van rá esélyünk, hogy mély vágásokkal ugyan, de megússzuk a találkozást. „Az a leghatásosabb módszer, ha elhitetjük a medvével, hogy nagyobbak vagyunk nála” – mondja Kuli Bálint. Ez ugyancsak nehéz feladat, ha a támadó két lábra ágaskodik, ám segíthet, ha felkapunk egy ágat, és szélesebb karmozdulatokkal – mintha repülést imitálnánk – nagyobbnak, erősebbnek mutatjuk magunkat. Vészhelyzetben egy próbálkozást megér. A medve alapvetően kerüli az embert, nem támad, csak ha megijesztik, vagy ha valaki túl közel merészkedik a bocsaihoz. Nem véletlen, hogy a túrázóknak azt tanácsolják, hogy csapjanak nagy zajt, ha medvék által lakott területen haladnak át. Így a bundások – mivel hallásuk jobb az emberénél – már messziről kiszúrhatják a betolakodókat.

Négy alkalmazott és egy éjjeliőr látja el a teendőket a parkban. Néhányan korábban is állatkertben dolgoztak, de akadnak vadgazda szakmérnökök is. Kuli Bálint Szegeden szerzett főiskolai végzettséget, majd a vendéglátóiparban dolgozott, mint mondja, egy időben bárokat is működtetett. Veresegyházon eredetileg egy horgásztó üzemeltetésére pályázott, ám a lehetőség meghiúsult. Jött helyette a medveotthon. Elvégzett egy szakirányú képzést és immáron tíz éve irányítja vállalkozását.

Igazi haszonállatok: jótékonykodás és üzlet

„Takarmányra alig kell költeni, csak az agancsos állatok ellátmányára, mert a medvék és farkasok táplálékát ingyen kapjuk. Ez egyébként havonta 10-12 millió forintba kerülne. A fenntartási költségek jó része a karbantartásra, a bérekre, az állatorvosi költségekre megy el” – sorolja, hangsúlyozva, hogy mindez a veresegyházi önkormányzat költségvetéséből valósul meg, mivel a létesítményt az tartja fenn. „Ha ügyesek vagyunk, nem járunk rosszul” – feleli a kérdésre, miszerint nyereségessé lehet-e tenni egy állatotthont. Mivel a tavalyi statisztika szerint a parknak több mint 170 ezer látogatója volt 2009-ben, a kérdés valójában felesleges. (Azt azért hozzá kell tennünk, hogy a belépő felnőtteknek is csak 300 forintba kerül, tehát mai viszonylatban egyáltalán nem vészes.)

Kuli Bálint egy nemrég született farkaskölyökkel Fotó: Stiller Ákos

A www.hvg.hu cikke